Önző vagyok, féltékeny, túlaggódó. Lehetne ennél rosszabb? - kérdem én. Belátom a hibáimat. Azt mondják ez jó. Elgondolkodom. Vajon tényleg jó? Mivel jobb nekem, hogy érzem magamon, hogy önző vagyok és túlságosan féltékeny? Hogy a birtoklási vágyam hatalmas? Próbálok ellene tenni, hányszor fogadtam már meg, hogy na majd mától.. És sikerült? Nem. Maradtam ugyanolyan. Fájdalmas a tény, hogy én sem vagyok hibátlan. No hiszen, bármikor hittem ilyet? Nem, ezt senki sem hiheti, hisz mindenkinek vannak hibái. Valaki belátja, valaki nem. És van aki tud változni. Nekem miért nem megy? Ha egyszer tudom, hogy hol a bibi a szerkezetben, miért nem tudom megjavítani? Nem értek hozzá? Nem értenék a saját lelkemhez? Vagy megint csak túl aggódom? Veszélyeztetett terhességem miatt itthoni fekvésre ítéltettem. Néha azt érzem becsavarodok, magamba fordulok. Csak a kisfiam éltet. Van időm gondolkodni. Rájönni és rádöbbeni a hibáimra. Észrevenni, hogy én is csak ugyanolyan vagyok, mint a többi ember! Sajnos nem sikerül jobbnak lennem. Nem csak magamat, mást is tönkre tehetek ezzel. Mások az elvárások? Igen, előfordul. Különbözünk. Adsz valamit, amit kapni szeretnél, de nem kapod meg, amire igazán vágysz? Ez nem elég ok, ahhoz, hogy önző legyél vagy bánts másokat. Úgy érzem néha mindenki bántani akar. Pedig nem így van. Néha talán én bántok másokat. Rossz a hozzáállás. De mit tehetnék? Én is csak ember vagyok.