Aida őszinte blogja

Évekig vegetáltam a boldogtalanság állapotában, egykedvűen hallgattam a madarak énekét, faarccal bámultam rá a természetre, a napsütésre, a világ színeire, és talán megszámolni sem lehet, hogy hányszor kérdeztem meg: "Miért?". Lent voltam, aztán még lentebb, mélypont, mélypontot követett és nem tudtam kimászni. A blogom olvasói ezt végigkövethették, mert amíg legalul voltam, dőltek belőlem a szavak, kopott a billentyűzet. Éreztem, tudtam, hogy jön majd a télre nyár, de a mikor nem volt tiszta. Vártam, de csak nem jött. Épp a reménytől búcsúzkodtam, bár még kapaszkodtam belé rendesen, amikor hosszú fehér lépcső nyílt meg előttem és én bátortalanul felléptem az első fokára. Néztem jobbra, balra, visszafelé és a lépcső tetején lévő fényesség felé is és féltem. Nem tudtam biztosan, hogy most mi fog következni, elesek-e a lépcsőn és kitörik a lábam vagy ez valami jó kezdete. Aztán engedtem a késztetésnek és megindultam, majd egyre bátrabban szedtem a lábaim. Haladtam kifelé egy olyan állapotból, amelyben évekig voltam. Elkezdtem mosolyogni, elkezdtem élvezni a perceket. Megláttam az örömöket, felnyílt bennem valami, megértettem dolgokat, megbékéltem magammal és úgy összességében történt valami törés bennem. És itt most nem negatív értelemben használom a törés szót! Hanem pozitív, csakis pozitív értelemben történt meg a törés, és hirtelen úgy érzem jobb lettem, és már látom, amit eddig nem láttam. Látom azt, amit talán a sok szenvedés és fájdalom nélkül soha nem láttam volna. Látom és érzem, hogy miért élünk, mi értelme az anyagi valónknak, és még annál is tovább hol van a végtelenség, és abba milyen értelmet húzhat bele egy véges életű ember. Örülök! Minden egyes percnek, minden napsütéses reggelnek, minden egészségesen töltött napnak. Örülök, ha más örül, örülök, hogyha adhatok. Már nem csak kapni akarok, mint régen, már adni is jó. Talán még jobb is adni, mint kapni, mert ha adok, akkor valójában kapok is. Ez a lényeg, ebbe kapaszkodom, és érzem, hogy boldog vagyok! Már nem tölt el haraggal a rossz, inkább csak bánt, és mindent jobbá akarok tenni. Mindenkinek örömet akarok adni, azt, hogy lássa, érezze, amit én, hogy tudja, minden rendben van. Szeretném, ha látnák, hogy önzetlenül, tiszta szívből érzek, amit érzek, hogy tudják mások is, hogy boldognak lenni jó. Mindenki tudja meg, hogy a boldogság elérhető, csak nem kell tőle félni. Se az úttól, ami a boldogsághoz vezet. Tényleg hálás vagyok minden boldog percért az életnek. Most jó nekem. Felismertem, amit fel kellett, és már csak szomorú vagy bánatos lehetek, de boldogtalan soha.