Aida őszinte blogja

Volt már olyan, hogy úgy érezted el kell érni a célt? A célt, amit igazából meg sem tudtál fogalmazni, nem tudtad, csupán körvonalazni. Kergettél valamit, ami nem is igazán tudod, hogy micsoda, vágysz rá, őrülten akarod, de ha úgy tűnik, hogy elérted, mégsem tetszik és tovább kergeted az elérhetetlent, mert rájössz, hogy nem ez volt a cél. Tudtad, hogy nagyon hasonló dolog a tökéletesség? Ahogyan a tökéletes ember is. Vannak dolgok, amik csak addig vonzanak, addig tűnnek fenségesnek, amíg nem látod közelebbről, amikor megszerzed, amikor ott állsz előtte, összedől a kép. A kép, amelyet építettél és ismét elkezded kergetni azt, amit soha nem fogsz elérni! Mert nem létezik. Az egész egy versenyfutás saját magaddal, versenyfutás egy olyan dologgal, amit lehetetlen leelőzni. Van ennek így értelme, kérdem én? Vagy az érzelmek nem az értelmet keresik a dolgokban? Épp ezért kétvégű a világ. Az érzelem és az értelem irányít. Néha ez, néha az. Ha az érzelem irányít, akkor nem sok a beleszólás, akkor mondjuk, hogy sodródok az árral... és végül az ember úgyis futni fog az után is, ami után nem érdemes. Csak sajnos soha nem éri el. Igen! Azért nem éri el soha, mert nem létezik az, amit keres. Épp ezért nem is tudja megfogalmazni rendesen. Végül is az ember olyan, hogy úgyis kergetni fogja az elérhetetlen és megfoghatatlant. Akkor is, ha nem érdemes...