Aida őszinte blogja

Mostanában sok minden történt velem, zajlanak az események. Na azt nem mondanám, hogy a 2009 az én éven, mert eddig csak rossz történt velem idén. Milyen érzés az amikor az ember azt hiszi, hogy minden rendben és van már egy szép családja? Aztán minden összeomlik és rá kell jönnie, hogy nem számíthat a másikra? Elárulom: pocsék. De igazából nem erről akartam írni, csak ez is kapcsolódik a dolgokhoz olyan szinten, hogy észre kell vennem sajnos, hogy kevés ma már a jóindulatú ember és igazából csak magamban bízhatok. Szeretném most megosztani veletek közelmúltbeli tapasztalataimat az emberi kedvességről, jóindulatról és segítőkészségről. Előre leírnám, hogy nem hiszem, hogy azért végleg eltűntek a földről a kedves emberek, csak nekem voltak mostanában rossz tapasztalataim.

Sztori 1: Előzmény: Albérletkeresés. Egyik internetes portálon találtam két nagyon szép lakást (egy családi házban), mindkettőt ugyanaz a "kedves" ingatlanos hölgy hirdette. Felhívtam az egyik lakás miatt (bár igazából mindkettő érdekelt) egy pénteki napon -aznap tette ki a hirdetést. Kérdezem, hogy kisbabával fogadnának-e, a válasz "természetesen, semmi akadálya" volt. Nagyon szerettem volna a lakást és mivel elég hamar kellene találnom valamit sürgettem a dolgot. Arra gondoltam, hogy szombaton felmegyek vonattal megnézem a bérleményt. Péntek este szóltam az ingatlanos hölgynek, hogy nekem nagy valószínűséggel kéne a lakás, holnap felutazom és le is rakom érte a foglalót. Az volt a válasz, hogy nagyon jó, nekünk szeretné ezt a lakást, érzi, hogy tökéletes lenne nekem... Ezt szószerint így adta elő. Másnap délelőtt felhív, hogy sajnálja, de végülis kiadták másnak a lakást, de a másik lakás, ami még érdekelt megvan még. Azt mondta hétfőn megnézhetem, 5 után otthon lesz a tulajdonos. Elmondta, hogy mivel tudja milyen helyzetben vagyok és látja, hogy mennyire kéne a lakás senkit nem hív már elém és így én leszek az első, aki megnézi. Nagyon kedves volt, mézes-mázas. Hitegetett ezzel-azzal, ment a reklámszöveg. Ahogy szokott. Megbeszéltük, hogy hétfőig beszélünk telefonon, elmondtam, hogy min. 3 óra még felérek így hamar szóljon, hogy mikorra kell mennem. Hétfőn próbálom elérni. Délig ki van kapcsolva a telefonja. 12 óra után kicsivel felhív, hogy igazából már van, aki nézi fél 1-kor (úgy emlékeztem, hogy a tulaj nincs is otthon és egyébként sem hív előttem senki oda-lehet az én memóriám a rossz!?) de azért ha akarok mehetek. Mondtam neki, hogy én nagyon szeretném a lakást, tökéletes, így most rábólintok látatlanba és délután viszem a foglalót. Erre elkezd nyögdösni, hogy de igazából még a babát sem említette és nem is tudja mit szólnának hozzá a tulajdonosok (eredetileg azt mondta, hogy játszótér van az udvaron, a tulajdonosoknak is van gyereke, nincs ezzel semmi gond). Őszerinte úgy kéne, hogy a baba nélkül megyek oda és egyedülállóként veszem ki a lakást! Pofán leszakad már elnézést. Meg azért úgy induljak el, hogy a fél 1-es időpont után még végülis jön még egy érdeklődő, lehet hogy valaki kiveszi. Mondom neki, hogy ez kezd egyre rosszabb lenni, hívjon fel ha esetleg egyik sem veszi ki. Felhívott fél 4-kor, hogy sajnálja elment a lakás... Köszi! Igazán segítőkész volt a hölgy és rendkívül igazmondó, nincs igazam?

Sztori 2: Előzmény: Kisfiam bölcsődébe juttatása. Felhívom az egyik kerületben a helyi bölcsődék közül az egyiket. Köszönök illedelmesen, mondom hogy olvastam, hogy máj. 31-ig van beiratkozás. Erre a válasz: "az már nem aktuális, ápr. 10-ig volt". Elmesélem mi a helyzet velem, mennyire szükségem lenne a bölcsire, hiszen dolgoznom is kell majd, mert nem fogok kijönni ennyiből Pesten a babával. Sajnálkozik a hölgy, de nem tehet semmit. Hívjam fel a családsegítőket és ők majd segítenek, ha nem tudom elhelyezni a picit és mégis szükség lenne rá. Rendben. Felhívtam a családsegítőket, ahol illedelmesen elutasítottak, hogy ők ilyen problémákkal nem foglalkoznak, adnak egy számot: a gyermekjólét és ott tudnak majd segíteni. Következő telefon a gyermekjóléti szolgálathoz. Kedves hölgy, kicsit olyan félvállról vesz érzem, de azért elmondom mi a probléma. Ő nem tehet semmit. Bölcsikbe nincs már hely, telve vannak. Mondom neki, hogy máshol a gyermekjólétisek ilyen esetekben tudnak kiküldeni házi felügyeletet kedvező áron. Erre a válasz: "mi nem vagyunk babysitterek". Ezt ki mondta? De nem ez volt, amivel kivívta az ellenszenvem. Elsírom magam a telefonba, mondom neki, hogy hát mit csináljak, hagyjam majd az utcán a 8 hónapos babát amíg iskolába járok vagy dolgozni szeretnék? Az volt a válasz: "keressen egy kedves szomszédot vagy rokont és bízza rá". Köszönöm! Ez a gyermekjólét! Hát gratulálok hozzá!

Ennyit akartam elmesélni most nektek, mindkettő dolog felháborított. Egyébként tényleg elég pechsorozat ér engem mostanában. Sajnos. De lesz ez még jobb is, igaz? :)