Nem vagyok biztos magamban, az érzéseimben, a döntéseim helyességében és még magukban a döntéseimben sem. Egyszerűen végtelen mértékű bizonytalanság van mostanában urrá rajtam. Bízz magadban, gondolj sokat az elérni kívánt célra... De hogy ha nincs is cél? Ha nem tudom melyik cél a helyes? Pedig azt is tudom, hogy egyszer pár másodperc alatt fogom meghozni a végleges döntést. Nem, ez sem igaz így, mert már döntöttem. A döntésem már megvan. De bizonytalan vagyok a helyességében. Vagyis még mindig cáfolnom kell önmagam, mert a helyessége biztos, de hogy mi lenne ha és mi lett volna ha azokról nincs helyes meggyőződésem. Szeretném, ha rendeződne az életem, ha sikerülne így vagy úgy egyenesbe jutnom. Ha boldog lehetnék újra, ha megbecsülne valaki és tisztelne. Tisztelne azért, mert világra hoztam egy kisfiút, akit tisztességgel nevelek immáron 4 hónapja egyedül. Ha valaki szeretne, megértene és valamibe venné az érzéseimet. Szeretném, ha ez a valaki egy olyan személy lenne, akit én is tisztelhetek és szerethető. Eltértem a tárgytól. :) Szóval bizonytalan vagyok gyakran. Nem tudom menjek vagy maradjak, ha megyek, hova menjek. Nem tudom, hogy boldog leszek-e nélküle, de abban sem vagyok biztos, hogy mellette az lehetnék. Nem tudom, ha újra kezdem nem égetem-e meg magam megint. Úgy érzem, hogy szinte semmit nem tudok. Ami biztos, hogy van egy gyönyörűséges kisfiam, akiért és akinek az érdekeiért mindent meg kell tegyek. Bár, ahogy a mondás is tartja: "Csak az biztos, hogy semmi sem biztos." Talán ez igaz is. Mindenesetre azért örülnék, ha látnám a jövőm, ha látnám a saját döntéseim végét. Egyelőre sötét az alagút vége.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.