Egy nagyon jó könyvet kezdtem olvasni a napokban. Igazi gondolkodtató, pont olyan amilyet szeretek. A vallás végig kíséri a könyvet, néhol rejtett társként, más helyeken pedig az előtérben haladva. Nem vagyok a klasszikus értelemben vett hívő, nem kapcsolódik az életemhez a vallás, mégis tetszik, amit olvastam. Nem azért, mert úgy érzem ez én vagyok, nem is azért, mert pontosan úgy gondolom, mint az író. Azért tetszik, mert egy különös és érdekes ember gondolataiba nyerhetek bepillantást. Az, hogy nem értek egyet valakivel még nem jelenti azt, hogy nem érdeklődöm a nézetei iránt. Kíváncsi természet vagyok, szeretem az új és az enyémtől eltérő álláspontokat, nézeteket. Viszont amit kialakítottam magamban a világról azt nem engedem másoknak, hogy megváltoztassák. Én nem mások véleményeinek és nézeteinek „összepakolásával” szeretném megépíteni az enyémet. A saját tapasztalataimra, gondolataimra, felfedezéseimre - legyen az apró vagy egész nagy - szeretnék támaszkodni. A könyv írója meggyőződéssel hisz abban, hogy a teljesség a személyiség és az egyén feladásáról szól. Szerinte ez csak „segédeszköz”. Idéznék egy rövidet: „A határtalan teljességet tekintsd önmagadnak, személyedet pedig ideiglenes kötöttségnek, puszta tüneménynek.” Furcsa elgondolás. Elgondolkodtató. Mennyire nem tudok azonosulni ezzel a nézettel. Sőt szinte szöges ellentétben áll az én véleményem ezzel. Ettől függetlenül tetszik. Én úgy látom, hogy a személyiség, az egyén, az fontos dolog. Ha csak segédeszköznek kaptuk, akkor is használnunk kell. Nem azért vannak az emberek felruházva egyéniséggel, hogy eldobják maguktól. Hisz, ha úgy tekintenék önmagamra, ahogy azt a könyv írója tanácsolja, akkor valójában már nem lennék egyedi. Mindenki ugyanaz az időtlen-határtalan, változatlan öröklétnek vagy annak részének tartaná magát akkor igazából, már nem csak a személyiségek és az egyének, de az „én” is eltűnne. Az író szerint pedig pont ott kezdődik az „én”. Na ebben látjuk máshogy. Attól függetlenül megemlékezem erre a könyvre még sokáig. Segít abban, hogy a saját véleményem és nézetem még inkább erősödjön bennem, még inkább a magaménak érezzem. Talán az írónak is voltak hasonló szándékai könyvével kapcsolatban. Nem feltétlenül azért írta, mert azt akarta, hogy mindenki így lássa. Gondolkodásra akart sarkalni, azt akarta, hogy mindenki közelebb kerüljön valós önmagához és saját nézeteihez. Pont ez az, amiért ezentúl a kedvenc könyveim közé fogom sorolni Weöres Sándor: A teljesség felé című művét.
2006-08-03
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.