Aida őszinte blogja

Mi az a boldogság? Érezted már úgy, hogy igazán boldog vagy? Hogyan írnád le? A boldogság lehet tartós? Mert most nem arról a fajta boldogságról beszélek, amikor vmi miatt átmenetileg nagyon örülünk, hanem az igazi, tartós boldogság. Azaz a boldog élet. Volt idő az életemben, amikor semmi különös nem történt. Szó szerint semmi különös. Éltem egy nem mindig patyolat tiszta albérletben, volt egy egyszerű állásom és tanultam. Lejártam vidékre szüleimhez két hetente, olykor elmentem kirúgni egy kicsit a hámból, ismerkedtem kötetlenül, jól éreztem magam. Tehát egyszerű, gondolhatnánk "unalmas" életem volt. Mondjak vmit? Boldog voltam. Volt nap, amikor arra ébredtem, hogy jó idő van, szép tavaszi reggel és én megyek dolgozni és élem a mindennapomat és boldog vagyok. Komolyan mondom emlékszem arra az egyetlen bizonyos pillanatra, amikor sétálva befele a munkahelyemre azt mondtam magamban: "Kell ennél több? Én így boldog vagyok." Annak éreztem magam. Szerencsésnek éreztem magam, mert volt hol laknom, szerettem a helyet, egy olyan állásom volt, amire gyerekkorom óta vágytam, olyat tanultam, ami érdekelt és olyan emberekkel találkoztam akik szerettek és én is szerettem őket. Aztán fordult egy nagyot az életem. Megismertem valakit és úgy éreztem a boldogságom elérte a tetőfokát, ennél boldogabb már nem is lehetnék. Szerelmes lettem, de olyan viharosan, mint még soha. Azt mondtam magamban: "Ilyen tényleg létezik? Hogy minden tökéletes legyen az életemben?". A szerelem azonban elvette az eszem. Olyan sebességgel rohantam bele mindenbe, mint egy gyorsvonat. Nem gondolkoztam reálisan, nem olyan lett az életem, mint amilyen előtte volt. Minden megváltozott. Megvolt mindenem abban a helyzetben is, sőt bizonyos reális szemszögből mérve még több is, tiszta lakás, ami már nem albérlet, kedves társ. Aztán elkezdtem feladni a régi életem apró részleteit. Mint egy kártyavárból a lapokat húztam ki sorban az életem egyes részeit az új életemből. Azt kellett észrevennem, hogy ez a kártyavár, ami előtte szépen felépítettem és olyan masszívan állt, ennek hatására kezd egyre instabilabbá válni. Lassan össze akar dőlni. Reggelente nem úgy kelek, hogy boldog vagyok. Vannak esték amikor úgy alszok el, hogy álomba sírom magam és boldogtalanság jár át és egyre csak az elmúlt időkön töprengek. Elviekben pedig most van meg mindenem. Apró bosszúságok, életet megkeserítő személyek, ezek 1-1 nehézségnek számítanak. Nem bírok velük megküzdeni, nem bírok rajtuk átlépni. Megtorpantam és úgy érzem, hogy a trutyiban úszkálok. Boldognak kéne lennem, de nem vagyok az...