Elmondom őszintén pár nappal ezelőtt rendkívül magam alatt voltam. Olyan szintű valós depresszió tört rám, hogy testi tüneteket produkált. Rettenetes fáradtnak éreztem magam és egy cseppet sem éreztem éhséget. Éhség? Kaja? Én még a gondolattól is rosszul voltam. Ha valamit sikerült is lenyelnem, az azonnal visszakívánkozott. Ha feküdtem az ágyban, de nem jött álom a szememre, csak arra tudtam gondolni, hogy "miért éppen én?" és a "mi lett volna ha..." meg az "ezt érdemlem vajon?" mondatokra. Csupa olyan dolog, amiken nem érdemes agyalni. amik csak emésztik az embert, azonban jobb nem lesz tőle semmi. Sőt! Rosszabb lesz. Mi lett a vége a pár napnak? Az amúgy is alig súlyomból még leadtam pár kilót. Aztán megkérdeztem magamtól: megéri? Megéri magam alatt lenni olyan valami miatt amin változtatni nem tudok? Megéri idegileg tönkremenni mások miatt? Ugye a régi idézet: "Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt, önmagunkon bosszút állni." Azt hiszem nem éri meg. Van, amikor rajtunk már semmi nem múlik. Van olyan harc, amikor nem mi támadunk, mi csak védekezünk. Amikor kívülről ugyanolyan hibásnak látszunk, de aki benne van tudja, hogy nem mi kezdtük. Van amikor nem akarunk harcolni, de védekeznünk muszáj. De vajon meddig? Vajon megéri-e az ilyen harcokban győztesnek lenni? Vagy pont ezek a harcok azok, amelyikben győztesnek sem érdemes lenni. Ezek azok, amelyekben néha a győztes többet veszít. Jobb néha félreállni és hagyni a dolgokat, még akkor is, ha ez a félreállás a saját kárunkra válik. Néha jobb, megfordulni, akkor is fáj. Tovább kell tekinteni, látni a szebb jövőt és örökké remélni. Ha a bizalom el is tűnik a szókincsünkből egy időre, még visszatérhet. Nem mindenki rossz és gonosz, ha mosolygunk a világra, talán mosolyt is kapunk. Hiszen van egy gyönyörűséges kisfiam, egészséges, mosolygós, imádnivaló. Vannak szerető szüleim, akikre mindig számíthatok és támaszt nyújtanak. Egyébként azt hiszem a mélynél, nincs mélyebb. Illetve van. De az a mondás igaz, hogy az ember életében ritkán követik egymást úgy az életszakaszok, hogy egyik mélypontból a másikba essen. Általában a mélypontot jobb idők követik. Abban is hiszek, hogy az életben az emberek azt "kapják", amire rászolgáltak. A gonoszoknak eljönnek még a rossz napok, a jó emberekre úgyis rátalál a boldogság. Előbb vagy utóbb, de rá. Azt hiszem lassan beletörődök a sorsomba. Eljutok lassan oda, hogy nem kérdezem már, hogy miért és nem gondolok az olyan mondatokra, amik a ha szócskával kezdődnek. Egyébként is, ami nem öl meg csak erősebbé tesz és minden élettapasztalattal, amit az ember szerez, legyen az jó vagy rossz egy kicsit közelebb kerül önmaga teljes megismeréséhez. Lassan ott tartok, hogy picit megint tudok örülni, mert magamat siratni a legrosszabb, amit tehetek. És talán igaz az is, hogy győzni nem mindig és mindenáron érdemes, különösen nem egy olyan harcban, amit nem is mi szítunk, mi csak védekezünk. Az ebbe pocsékolt energiát kell inkább arra fordítani, hogy az ember megtalálja a helyes utat és ráleljen mellette a boldogságra is.
2009.04.01. 22:10 szAida
Írjak már valami szépet is
Legyen már valami boldogabb bejegyzés is a blogomban, így gondoltam írok nektek a legfontosabb és egyben a legcsodálatosabb dologról az életemben. Ő nem más, mint Noel baba. Mi is van a kis gyönyörűséggel!? Jókedvű, életvidám, "beszélgetős", mosolygós (mostanában inkább kacagós) baba. Mintha azt akarná nekem sugallni, hogy "Anya, dehát a világ nem olyan rossz, kacagj velem!". Mint pl. ma. Éppen sírtam és ő a kezemben volt. Sírok, ő néz. Visszanézek rá. És erre ő rám nevet. Hangosan, kacagva. Mit ne mondjak, a könnyek abbamaradtak a meglepetésemben és visszanevettem rá. Nem én tanítom őt élni, hanem ő tanít engem mosolyogni. És ez a nem mindegy. Hihetetlen energia van benne, hihetetlen, hogy ilyen könnyen alkalmazkodik és tűri az eseményeket.
A haja nő, mint a bolondgomba, mostanában fordrászolunk is sokat, ja és a körmei is iparkodnak, így muszáj sokszor manikűrözni is. :) Szeret kint lenni, főleg hogy ilyen jó idők vannak. Szoktunk délutánonként nagyokat sétálni, ő nézelődik aztán rendszerint elpilled a babakocsiban. Éjjelente mostanában teljesen elkényeztet. Tegnap esti evés után elaludt és reggel negyed 9-kor már én ébresztgettem, hogy hahó, Noli enni kéne... :)
Mostanában szépen hízik, régebben ezzel voltak gondok. Legutóbbi mérés alapján 5040 gramm. Egész szép súly. :) A karom is megérzi általában, amikor vinni kell ide-oda a popóját. Hosszra meg aztán végképp megnőtt, olyan nyúlánk, hosszú baba, hogy csak nézek. A 62-es rugdalozók egyik napról a másikra már nem is voltak jók. Már 68-asban nyomul. ;)
Szóval ilyen az én kis cicám, imádnivaló kicsi Tündér és amit csak tudok megteszek neki így is, egyedül is és megadok neki minden tőlem telhetőt.
Most megyek alszom, mert már ő is alszik fél órája és ki kell használni az időt. :)
Szólj hozzá!
2009.03.30. 11:33 szAida
Hova tovább?
Az a legnagyobb baj, hogy nem látom a jelenlegi helyzetben a következő lépést. Erősen figyelek, nézek bele a félhomályba, de csak nincs ott. Topogok ide-oda a mély gödörben és nem látok se leengedett kötelet, ami megmenthet, se kapaszkodót amin kijuthatok. A lábommal már a trutyiban trappolok és közben még az én drága kisfiamat is fognom, tartanom kell, lehetőleg úgy, hogy ő ne érezze meg a lábam alatt lévő trutyi csípően büdös szagát. Itt van ez a csepp gyerek, aki nem ezt érdemelné, mindent megteszek, hogy attól, hogy ezt kapta az élettől, ne szenvedjen hiányt jókedvben és mosolyban. Olyan nehéz, a bűz csavarja az orrom, a kisfiamtól fárad a karom és egyre inkább kétségbeesek, mint a csapdába esett vadak szoktak. Megmondom őszintén, félek. Félek az élettől, a saját jövőmtől. Jó lenne elbújni előle, elbújni mindenki elől, pláne egy valaki elől. Elmenekülni a föld másik végére és hagyni mindenkit boldogan élni. Hiszen engem mindenki utál, úgy néz ki ennyire szörnyű ember vagyok, csupán ennyit kaphatok. Legfőképpen pedig egy valaki gondolja úgy (vagyis talán nem is a saját gondolatai ezek, de ez már mindegy), hogy én mást nem érdemlek meg ezen a földön, nem kaphatok esélyt és boldogtalanságra vagyok ítélve. Eszembe jut egy mondás, annyira idevág most: "Nem az a baj, hogy a sz*rban úszkálok, hanem az hogy lötyögtetik."
Szólj hozzá!
2009.03.29. 15:53 szAida
Fairytale gone bad...
It was so easy that night
Should've been strong
Yeah I lied
Nobody gets me like you...
...I know everything changes
All the cities and faces
But I know how I feel
About you
There's a mountain between us...
...Can we bring yesterday
Back around
Cause I know how I feel
About you now
I was dumb I was wrong
I let you down
But I know how I feel
About you now...
...Not a day passed me by
That I don't think about you
And there's no moving on
Cause I know you're the one
And I can't be without you...
Szólj hozzá!
2009.03.29. 14:23 szAida
Milyen vagyok én?
Azok szerint, akik gyerekkorom óta ismernek (szüleim, testvéreim, régi barátok) mindig, mindenben elérem, amit szeretnék. Legyen az kis cél, egy apróság vagy legyen akár nagy dolog. Azt mondják nem adom fel könnyen, ha mégis akkor annak már komoly oka van. Szerintük jóindulatú és kedves vagyok. Azok akik nem régóta ismernek inkább úgy fogalmaznak, hogy cseppet akaratos és makacs. Bár talán ez a két tulajdonság bizonyos szinten kell is ahhoz, hogy az ember elérje a céljait. Én magam úgy gondolom, hogy hirtelen élek. Egyik nap itt vagyok a másik nap meg már ott. A céljaim habár hosszútávra szólnak, szinte egy nap alatt születnek meg. És míg a nagy dolgok, amik az életemet formálták eddig mindig egyik nap csak gondolatok voltak, addig ugyanezek másnap már megvalósultak. Én irányítom az életem, mégis mintha csak sodródnék vele. Kigondolok valamit, aztán ha nem is volt még igazi elhatározás akkor is neki vágok. Nem vagyok gyáva, sem elveszett. A párkapcsolatokban talán túl nagy a birtoklási vágyam és szinte telhetetlen a szeretet éhségem. Viszont, ha valaki így szeret amilyen vagyok én őszintén, tiszta szívből tudok viszont szeretni úgy ahogy szinte senki más. Vannak boldog pillanataim, néha egy pohár gyümölcslének csillogó szemmel tudok örülni, viszont néha búskomor vagyok és akár sírok is vagy kétségbeesek. Alapjában véve talán inkább realista vagyok, mint optimista, de nem esek át a ló túl oldalára és nem vagyok állandóan depressziós. Ha valamit elképzelek vagy szeretnék, legyen apró vagy nagy dolog és mégsem sikerült, mégsem úgy lesz, akkor nagyon el tudok kenődni, szomorú leszek és kis ideig vigasztalhatatlan. Aztán hamar megint jó kedvre derülök, főleg ha támaszt kapok. A haragom gyorsan jön viszont ugyanilyen gyorsan is megy. Ilyen vagyok én. Szerintem és mások szerint sem rossz ember. Annyira biztos nem rossz, hogy ezt érdemeljem, amit most kaptam az élettől, annyira nem rossz, hogy azt érdemeljem, hogy egyedül maradjak ebben a csúnya világban egy pici babával. Mindegy, lehet ennek így kellett lennie.
Szólj hozzá!
2009.03.28. 14:41 szAida
Valami hiányzik...
Habár a szív "csupán" egy szerv -nem mellékesen a legfontosabb- az emberek az érzelmeiket, amik a szerelemmel, szeretettel, hiányérzettel, bánattal, örömmel stb. kapcsolatosak a szívükben élő érzelmekként írják le. Pedig valójában nincs köze a szívünkhöz. Viszont érezheti úgy az ember, hogyha valami/valaki hiányzik neki, akkor a szívéből hiányzik egy darab. Mintha kitépték volna onnan és a helye mély sötét űrként tátongana, várva arra, hogy elnyeljen mindent ami szép és jó lehet még. Belőlem is kihalt egy darab. Az élet legszebb hónapjai és az életünk mélypontja is kapcsolódhat egyazon dologhoz/személyhez. Amikor a csúcson vagyunk nem gondolunk arra hogy lehet még rossz is. Élvezzük a mindennapokat és naívan azt hisszük ez az állapot örök. Pedig nincs örök állapot. Persze ahogy a csúcs, úgy a mélypont sem tart örökké. Persze érezhetjük sokkal hosszabbnak. És vannak szívünket kínzó gondolatok, képek vagy pl. zenék amiket ha meghallunk újult erővel tör ránk a hiányérzet. A régi dolgok iránt érzett hiány, személy akivel a legszebb hónapokat éltük meg. Tudni, hogy ez csak nekünk fáj még rosszabb. Tudni, hogy aki nekünk fontos, annak mi nem vagyunk azok, az akiért szívünk adtuk megvet és hátunk mögött kinevet. Hiányérzet, fájdalom, a szívbe markoló hatalmas kéz. A gyomor összeszorul, az étel nehezen csúszik, percek telnek, napok múlnak, jobb lesz majd... aztán mégse. Egy zene, egy dallam, mindent eltipor, megint a felszínen az eltemetett fájdalom, keserűség. Sír a szívem, a szememből már elfogytak a könnyek. Jajveszékel az űr a szívemben, amit már nem tölt ki az akit szeretek. Messze van, távol tőlünk. Ketten maradtunk és ez így nem teljes, ahogy a életünkből is csak kétharmad maradt úgy belőlem és a boldogságomból is. Valami nem teljes odabent, valaki hiányzik a szívemből.
2 komment
2009.02.13. 14:26 szAida
Kisbabával az élet
Hogy milyen érzés egy majdnem 2 hónapos kisbaba anyukájának lenni? Milyen vele tölteni a napjaimat? Jó és egyben néha őrjítő is. Vannak sírós napjaink, vannak egészen nyugodtak. Nagyon szeretem az én kisfiamat! Csodálatos érzés anyának lenni. Amikor azonban már órák óta sír néha eszembe jut, hogy talán mégsem voltam felkészülve. Azt mondják az újdonsült anyáknál ez előfordul. De olyan rossz! Jó anyának akarom magam érezni, olyannak aki mindig türelmes a gyermekével. Aki ha a gyermeke már órák hosszat sír még mindig képes nyugodt hangon szólni hozzá és ringatni akár egy teljes napig. Nem ilyen vagyok.. Rossz anya lehetek vajon? Talán nem. Talán nem itt kezdődik a rossz anyaság. A lényeg, hogy szeressük gyermekünket, végtelen mértékekben. Igaz? Ez teljesül. Imádom őt! Az én vérem, ő az akivel 9 hónapig egy testben éltem. Most itt van velem, de még olyan pici ő. Rám van szüksége, az anyai támaszra. Igyekszem neki ezt megadni. Igyekszem mindent megadni neki amit csak tudok és még azt is, amit valójában már nem. A gyermeknevelés egy csoda! De sajnos néha órák hosszan tartó sírás után az ember már úgy érzi nem bírja tovább. És mégis bírja. Mert bírnia kell. Muszáj. És megéri. A gyermek szeretete mindent kárpótolni fog.
Szólj hozzá!
2009.01.15. 12:48 szAida
Megszületett!
2008. december 20-án megszületett a kisfiam, Noel.
Hogy egy álom volt a terhesség és maga a csoda a szülés, hát így visszagondolva sem mondanám. Azt hiszem csak én éltem meg rosszul. Több hónapos itthon fekvés nem tett jót. Néha becsavarodtam, néha teljesen ellustultam, másnap meg majd kirobbantam és úgy mentem volna. Volt időm gondolkozni a szülésen. Milyen lesz? Fáj. Ezt mindenki tudja. Hogyan fogom bírni? Százszor elképzeltem a fájdalmat, amit majd érezni fogok. Aztán eljött a nap. Fogalmam sem volt, hogy szülni indulunk a kórházba. Csak mentünk. És akkor már fájt. Egyre jobban. Bent mondják: ez egy szépen megindult szülés. Hogy micsoda? Nem készültem fel még... Pedig lett volna rá időm. Meg tudom csinálni? Na jó, baromira fáj, de azért igen. Órák telnek és ez egyre jobban fáj. Csak fáj és fáj. Soha életemben nem gondoltam, hogy valami ennyire fájhat. Nem tudtam arra koncentrálni, hogy most én valami csodát élek át. Nem tudtam semmire. Csak a fájdalomra, ami számomra iszonyatos volt. A terhességemben sem sok örömem volt és így a szülés sem pozitív élményként maradt meg bennem. De amint meghallottam a kisfiam sírását, én is sírtam. Az viszont maga volt a csoda. Az én vérem, a kismanó aki 9 hónapja bennem lakott. Nagy hajas baba, imádnivaló, bár sokat sírogat, főleg éjjel. De azért imádom!
2 komment
2008.11.13. 15:40 szAida
Annyira várom!
Már olyan kevés idő van hátra... A kisfiam hamarosan megszületik. Hogy félek-e a szüléstől? Ezt sokan megkérdezik. Persze. Melyik nő ne félne, legalább egy kicsit. Azonban a félelmet elnyomja a várakozás, izgalom. Kíváncsi vagyok, ki az, aki már oly rég óta mozgolódik bennem, akivel eggyek vagyunk, aki bennem él és tőlem függ. Hogy néz ki vajon? Milyen lesz? Nyűgös? Hasfájós? Jó kisbaba? Na és milyen lesz a szülés? Hosszan elhúzódik vagy gyors lesz? Ugye nem kell császározni? Annyi meg annyi kérdés tolong a fejemben. Nagyon fogom szeretni az én kisfiamat, ha megszületik. Amikor majd a karomban tarthatom. A világ legfájdalmasabb órái után, a legszebb és legbooldogabb perceket élhetem majd át. És ezt mind annak a csepp kis lénynek köszönhetem, aki olykor nem hagy aludni, aki sokat csuklik és imádja a lábát a jobb bordám alá dugdosni. :) Szóval hihetetlen izgalommal telnek az utolsó hetek és olyan boldog vagyok, hogy annak ellenére, hogy 19. héten koraszülést jósoltak, már nagyon messze járunk és jól érezzük magunkat 2in1, biztosan tudom, hogy egyben maradunk még addig amíg kell.
Várandósságom 34. hetében járok, 33+3 hetes a terhesség. A baba fogantatásának feltételezett ideje: 2008. 04. 06.
Születés várható időpontja: 2008. 12. 28, vasárnap.
1 komment
2008.10.20. 13:41 szAida
Szegény kisfiam!
Lehetünk vajon rossz anyák még a gyermekünk megszületése előtt? Én azt hiszem igen. Az anyaméhben fejlődő pöttöm lény az anyjától függ. Tőle függ mi a tápláléka, tőle függ milyen érzelmeket él át élete legelső pillanataiban. Vajon a mélységes szomorúság, keserves hangos sírás és idegeskedés milyen hatással van a még meg nem született babánkra? Azt hiszem nagyon rossz hatással. Rossz anya vagyok, mert félek az újtól, félek változtatni és megadni a fiamnak azt amit érdemel. Nem ezt érdemli. Semmiképp. Boldognak kéne lennem és nyugodtnak. Ha valahol ezt nem tudom elérni, akkor tovább kéne menni? Mi van ha gyáva vagyok tovább lépni? Mert az olyan bizonytalan. Mi van, ha a fiamat, a saját véremet, arra "kényszerítem", hogy az anyaméhben töltött időkben végig eltűrje azt hogy az anyja nem boldog, hanem szomorú ás gyászos? Ebben az esetben ugye rossz anya vagyok? Megszületése után mindenben kárpótolnom kell. Megkapja azt a szeretetet, amit bent nem kapott meg. Simogatni, becézgetni, babusgatni fogom. Altatni, ringatni, ha ő azt szeretné. Így lesznek az elkényesztetett gyerekek? Lehet... De nem megérdemli az a pici lény? Aki még meg sem született és már tönkre akarják tenni a szülei a sok bántással? Akinek az anyja a terhesség alatt megalázást és bántást kapott és a végtelen szomorúságot átvitte a picire is? Én meg fogok neki mindent adni. De tudom, hogy ettől nem leszek jobb anya. Már elrontottam. Én csak egy valakit sajnálok: a kisfiamat. Szegény kisfiam.
3 komment
2008.10.02. 11:55 szAida
Boldogság
Mi az a boldogság? Érezted már úgy, hogy igazán boldog vagy? Hogyan írnád le? A boldogság lehet tartós? Mert most nem arról a fajta boldogságról beszélek, amikor vmi miatt átmenetileg nagyon örülünk, hanem az igazi, tartós boldogság. Azaz a boldog élet. Volt idő az életemben, amikor semmi különös nem történt. Szó szerint semmi különös. Éltem egy nem mindig patyolat tiszta albérletben, volt egy egyszerű állásom és tanultam. Lejártam vidékre szüleimhez két hetente, olykor elmentem kirúgni egy kicsit a hámból, ismerkedtem kötetlenül, jól éreztem magam. Tehát egyszerű, gondolhatnánk "unalmas" életem volt. Mondjak vmit? Boldog voltam. Volt nap, amikor arra ébredtem, hogy jó idő van, szép tavaszi reggel és én megyek dolgozni és élem a mindennapomat és boldog vagyok. Komolyan mondom emlékszem arra az egyetlen bizonyos pillanatra, amikor sétálva befele a munkahelyemre azt mondtam magamban: "Kell ennél több? Én így boldog vagyok." Annak éreztem magam. Szerencsésnek éreztem magam, mert volt hol laknom, szerettem a helyet, egy olyan állásom volt, amire gyerekkorom óta vágytam, olyat tanultam, ami érdekelt és olyan emberekkel találkoztam akik szerettek és én is szerettem őket. Aztán fordult egy nagyot az életem. Megismertem valakit és úgy éreztem a boldogságom elérte a tetőfokát, ennél boldogabb már nem is lehetnék. Szerelmes lettem, de olyan viharosan, mint még soha. Azt mondtam magamban: "Ilyen tényleg létezik? Hogy minden tökéletes legyen az életemben?". A szerelem azonban elvette az eszem. Olyan sebességgel rohantam bele mindenbe, mint egy gyorsvonat. Nem gondolkoztam reálisan, nem olyan lett az életem, mint amilyen előtte volt. Minden megváltozott. Megvolt mindenem abban a helyzetben is, sőt bizonyos reális szemszögből mérve még több is, tiszta lakás, ami már nem albérlet, kedves társ. Aztán elkezdtem feladni a régi életem apró részleteit. Mint egy kártyavárból a lapokat húztam ki sorban az életem egyes részeit az új életemből. Azt kellett észrevennem, hogy ez a kártyavár, ami előtte szépen felépítettem és olyan masszívan állt, ennek hatására kezd egyre instabilabbá válni. Lassan össze akar dőlni. Reggelente nem úgy kelek, hogy boldog vagyok. Vannak esték amikor úgy alszok el, hogy álomba sírom magam és boldogtalanság jár át és egyre csak az elmúlt időkön töprengek. Elviekben pedig most van meg mindenem. Apró bosszúságok, életet megkeserítő személyek, ezek 1-1 nehézségnek számítanak. Nem bírok velük megküzdeni, nem bírok rajtuk átlépni. Megtorpantam és úgy érzem, hogy a trutyiban úszkálok. Boldognak kéne lennem, de nem vagyok az...
Szólj hozzá!
2008.09.09. 11:15 szAida
Ami körül most a világ forog...
Pici babám nődögél a pocakomban, ezzel együtt én is növögetek. Tegnapi vizsgálat alapján jól vagyunk, kissé nagyfejű a picur, de hát sok benne az ész, igaz? :)
Várandósságom 25. hetében járok, 24+2 hetes a terhesség. A baba fogantatásának feltételezett ideje: 2008. 04. 06.
Születés várható időpontja: 2008. 12. 28, vasárnap.
Szólj hozzá!
2008.09.09. 11:09 szAida
Ember, ember
Önző vagyok, féltékeny, túlaggódó. Lehetne ennél rosszabb? - kérdem én. Belátom a hibáimat. Azt mondják ez jó. Elgondolkodom. Vajon tényleg jó? Mivel jobb nekem, hogy érzem magamon, hogy önző vagyok és túlságosan féltékeny? Hogy a birtoklási vágyam hatalmas? Próbálok ellene tenni, hányszor fogadtam már meg, hogy na majd mától.. És sikerült? Nem. Maradtam ugyanolyan. Fájdalmas a tény, hogy én sem vagyok hibátlan. No hiszen, bármikor hittem ilyet? Nem, ezt senki sem hiheti, hisz mindenkinek vannak hibái. Valaki belátja, valaki nem. És van aki tud változni. Nekem miért nem megy? Ha egyszer tudom, hogy hol a bibi a szerkezetben, miért nem tudom megjavítani? Nem értek hozzá? Nem értenék a saját lelkemhez? Vagy megint csak túl aggódom? Veszélyeztetett terhességem miatt itthoni fekvésre ítéltettem. Néha azt érzem becsavarodok, magamba fordulok. Csak a kisfiam éltet. Van időm gondolkodni. Rájönni és rádöbbeni a hibáimra. Észrevenni, hogy én is csak ugyanolyan vagyok, mint a többi ember! Sajnos nem sikerül jobbnak lennem. Nem csak magamat, mást is tönkre tehetek ezzel. Mások az elvárások? Igen, előfordul. Különbözünk. Adsz valamit, amit kapni szeretnél, de nem kapod meg, amire igazán vágysz? Ez nem elég ok, ahhoz, hogy önző legyél vagy bánts másokat. Úgy érzem néha mindenki bántani akar. Pedig nem így van. Néha talán én bántok másokat. Rossz a hozzáállás. De mit tehetnék? Én is csak ember vagyok.
4 komment
2008.06.06. 16:10 szAida
Nem értem
1 komment
2008.05.20. 12:56 szAida
Anya leszek
Várandósságom 9. hetében járok, 8+2 hetes a terhesség. A baba fogantatásának feltételezett ideje: 2008. 04. 06.
Születés várható időpontja: 2008. 12. 28, vasárnap.
8 komment
Címkék: várandósság anya leszek
2007.11.15. 12:00 szAida
Íme a másik nem
6 komment
2007.08.27. 13:49 szAida
Emlékek
1 komment
2007.08.26. 21:17 szAida
A hit
1 komment
2007.07.22. 21:03 szAida
A jogsi
8 komment
2007.06.03. 19:11 szAida
Csúnya irigység
2 komment
2007.05.31. 14:11 szAida
Kevesebb, mint hittem
1 komment
2007.05.30. 18:01 szAida
A végtelen és a semmi
1 komment · 1 trackback
2007.05.22. 22:38 szAida
A teljesség felé
Szólj hozzá!
2007.05.20. 22:43 szAida
Az okos és a bölcs
2006-05-28